Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670

Krúdys siker az Egyetemfoglaló regionális versenyen Sopronban

A Soproni Egyetem Egyetemfoglaló című regionális marketing versenye idén online fordulók szervezésével került megrendezésre. Három előzetes feladat után a legjobb hat csapat jutott a döntőbe, melyet szintén online rendeztek február 4-én. A pénzügyi tudatosság, a környezetvédelem mellett a marketing kapott még nagy hangsúlyt a feladatok között. Iskolánkból két csapat vett részt a versenyen.

5/13. C osztály-C-rúdy csapat: Király Fruzsina, Papp Zsófia, Németh Ákos

Sajnos a csapat az előzetes kisfilmet nem tudta elkészíteni mert tagjai lebetegedtek, így nem jutottak be a döntőbe. A marketinges feladatok megoldásában viszont nagyon jól szerepeltek, dicséretet érdemelnek ők is.

5/13. H osztály-Krúdy fröccs csapata: Fehér Mercédesz, Petrányi Julianna, Bedők Roland

A döntőbe, a legjobb hat csapat közé a Krúdy fröccs tagjai jutottak.

Nagyszerű prezentációval és az előzetesen elkészített kisfilmmel az 1. helyezést érték el.

Gratulálunk a győzteseknek és felkészítő tanáruknak, Gasparek Ildikó kolléganőnek!

timar nelli 01A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győrben tanuló középiskolás diákok részére meghirdetett versíró pályázatán (Bezárt a lakás? Nyisd ki az elméd!) 46 diák 65 alkotásából kellett a zsűrinek kiválasztania a legjobbakat. Egy-egy interjú keretei között most bemutatjuk a díjazott ifjú költőket: ezúttal Timár Nellivel, a második helyezettel beszélgettünk.

A Győrben élő, 18 éves Timár Nelli igazán sokszínű egyéniség, a versírás és olvasás mellett festeget, focizik, bicajozik, fényképezget, régebben íjászkodott is. A Krúdyban turisztika szakon idén érettségiző diáknak azonban hamarosan döntenie kell, hogyan tovább. Két verssel pályázott a megmérettetésre, a zsűri pedig a második helyet ítélte oda a most debütáló „költőpalántának”. Beküldött írásaiban nemcsak a szomorúság, a csüggedés szólal meg, hanem valami erőteljes, elszánt „csakazértis” („Fogok én még állni / tajtékos vizű tengerekben” – írja Kicsit azért mindenki című versében.)

A teljes interjú az alábbi lenken olvasható: https://www.gyoriszalon.hu/news/14919/102/A-vers-az-men%C5%91-Tim%C3%A1r-Nelli-2.-helyezett

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk az alábbi kisfilmmel, amit a Győri SZC Krúdy Technikumának 9. I osztálya (osztályfőnök Horváth Eszter), és a Győri SZC Baksa Gimnázium 9. K osztálya (osztályfőnök Rozsos Gabriella) készítettek. Fogadják/fogadjátok szeretettel! 🌲💝🌠

 

hello

oxigen krudy

Krúdy.promo2

 A Krúdy Győr és a régió elismert és népszerű oktatási intézménye. Iskolánk, a munkaerő-piaci igényekhez igazodva, a vendéglátás és a turisztika területén képez szakembereket. A képzés során törekszünk arra, hogy diákjaink kiváló szakmai – elméleti és gyakorlati- tudásra tegyenek szert.

 A színvonalas szakmai oktatás mellett pezsgő diákélet jellemzi a Krúdyt. A nálunk oktatott szakmákat felnőttoktatás keretében is elsajátíthatják az érdeklődők. Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy korszerű, versenyképes tudást biztosítsunk a továbbtanulni szándékozóknak.

 

 Iskolánk az Oxygen Media pályaválasztási műsorában

Iskolánk a Győr+ média műsorában.

Bővebb információ hamarosan a beiskolázás fül alatt!

 

A nemrég elhunyt Bergmann Ernő cukrászmesterre emlékeztek iskolánk cukrász tanulói és Bognár Éva szaktanár. A  kiállítással egybekötött eseményről  A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének Szakmai Kiadványa a Mester Cukrász is beszámolt.Köszönjük Bognár Éva szaktanárnak és diákjainak az emlékezés szavait.

Bergmann.verseny

 

A Pannon Egyetem, Tour de Pannon turisztikai versenyének döntőjébe iskolánkból két csapat is (11.i és 10.i) bekerült. Felkészítő tanárok: Szeléné Bajmóczi Klára és Töreki Stefánia voltak.
A döntőbe jutott csapatoknak az elődöntőhöz készített turisztikai plakátjuk teljes, komplex programtervét, illetve innovatív megvalósíthatóságát kellett kidolgozniuk és prezentálni online térben.
A döntőben 9 előadást hallhattunk és iskolánk mind két csapata nagyon szépen és ügyesen teljesített. Büszkék lehetünk Rájuk.
A 10. i 4 fős csapata pedig ebben a nagyon erős versenyben dobogós, 3. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Bata Anasztázia, Bezdán Noémi, Horváth Bettina és Máté Krisztina

 

A Győri SZC Baksa Kálmán Gimnázium és a Krúdy Gyula Technikum Diákönkormányzata az idei évben is karácsonyi jótékonysági gyűjtést szervezett iskoláink diákjai és dolgozói körében.
A 2020 év támogatottja a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Covid osztálya volt.
A mai napon Dr. Villányi Balázs, a Covid belgyógyászati osztály vezető főorvosa járt iskolá(ink)ban.

Köszönjük mindenkinek a támogatást!!!

https://www.facebook.com/mate.nagyszokolyai/videos/3824398834271329