Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

#krúdysvoltam#krúdysvagyok#krúdysleszek

Április 13-án rendeztük meg 14. alkalommal a Jedlik-Krúdy néven ismertté vált két tanítási nyelvű iskolák 9. évfolyamainak angol és német nyelvi versenyét. A megmérettetésre 6 városból érkeztek a tanulók, akiknek szóbeli és írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk.

jedlikkrudyMédia hír

Ebben a tanévben a szervező a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája. volt. A versenyen angol nyelvből 23 diák vett részt 9 iskolából, míg német nyelvből 12 versenyző mérette meg magát 4 intézményből. Mivel iskolánk épületében valamennyi tantermünk folyamatosan foglalt, a verseny zökkenőmentes lebonyolítása érdekében termeket kértünk, és kaptunk a Széchenyi István Egyetem, Idegen Nyelvi Oktatási Központjában (9022 Győr, Gárdonyi Géza u. 10.).

A napot a reggeli megnyitó ünnepséggel indítottuk, ahol centrumunk vezetője, Andrássy Katalin köszöntője után intézményünk igazgatónője Bejcziné Mosolits Erika, majd a Jedlik középiskola igazgatója, Módos Gábor is üdvözölte a versenyzőket és kísérőtanáraikat. Az ünnepi műsorban sikerrel felléptek iskolánkból Arató Bianka 11. c osztályos (szavalat) illetve Szigony Anna 10. k osztályos (ének) tanulók. A verseny az írásbeli fordulóval, majd az iparkamara épületében elfogyasztott ebéd után a város más középiskoláiból meghívott független zsűri által levezényelt szóbeli fordulóval folytatódott. 17 órakor került sor az eredményhirdetésre, díjátadásra. A két iskola szponzorainak jóvoltából senki nem távozott ajándék nélkül. Iskolánkat a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület, a győri Oxford Könyvesbolt és a Nordwest 2000 Könyvkiadó támogatta. A könyvjutalmak és könyvutalványok beszerzéséért köszönetünket fejezzük ki Magdics Erika kolléganőnknek.

A verseny szervezői és lebonyolítói a két idegennyelvi munkaközösség vezetőjén kívül (Papp Ildikó, Enyingi Zsuzsanna) a német munkaközösségből Németh Andrea, Nagy Lívia, Dr. Tar Attila Szilárd, az angol munkaközösségből Szalay Emőke és Rozsos Gabriella voltak.

jedlik krudy

Köszönet a kávéházat külső helyszínen is kiválóan megvalósító Nagyszokolyai Máténak és segítőinek - Gyergyói Eszter, Weisz Fatima, Horváth Ágnes és Németh Virág - 13. c osztályos tanulóknak. Külön köszönet illeti meg Kálló László kollégánkat támogatásáért.

A 10. i tanulói, Horváth Eszter, Dudás Dorka és Bökönyi Balázs kiváló hostess munkájukkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

Az alábbiakban mellékeljük a szerzett pontok összesített táblázatát, illetve néhány képet, melyek a díjátadáson készültek. A közeli képeken látható a két győztes: angol nyelv: Budai János Mátyás (Kölcsey Gimnázium, Zalaegerszeg) és német nyelv: Kompis Lilla (Krúdy, Győr), illetve a két krúdys dobogós: Ferenczy Fruzsina és Rigó Sándor. Személyiségi okokból az 5. helyezésnél gyengébb eredményt elérő tanulók esetében csak a versenyző csak kódszámmal azonosítható be.

Angol nyelvi eredmények

Német nyelvi eredmények

Iskolánk diákjainak eredményei:

A 9.Knyi osztályból a következő eredmények születtek

1. helyezés : Kompis Lilla felkészítő tanárai: Nagy Lívia, Papp Ildikó, Baloghné Pálfi Edina

holtversenyben 4. helyezés: Pápai Laura, felkészítő tanárai: Tóthné Nagy Andrea, Soós Csilla, Baloghné Pálfi Edina,  Soós Daniella felkészítő tanárai, Nagy Lívia, Papp Ildikó, Baloghné Pálfi Edina

9knyi

A 9. Knyk osztály tanulói a következő helyezéseket érték el:

2. helyezés (holtversenyben) Rigó Sándor és Ferenczy Fruzsina:

4. helyezés: Tóth Ninetta

felkészítő tanáraik: Enyingi Zsuzsanna, Fekete Hajnalka, Fürts Katalin

jedlikkrudy fürstkatiGratulálunk tanárainknak, diákjainknak.

vissza

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok