Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670


MÁR 120 FELETT A KÜLFÖLDI GYAKORLATOK SZÁMA

2019.április 26-án tartottuk iskolánkban a 2017-es, KA102-035176 sz. Erasmus+  szakképzési mobilitás projektünk záró rendezvényét. Ez volt sorrendben a 4. sikeres pályázatunk, amely az Európai Bizottság finanszírozásában valósult meg a Tempus Közalapítvány közreműködésével. 2.kep erasmus

A konkrét program 2017. július 1-jén indult és hivatalosan idén május 31-én ér véget. A projekt keretében 30 szakközépiskolás, ill. szakgimnazista diák kapott lehetőséget arra, hogy 4 héten keresztül Erfurt előkelő szállodáiban vagy éttermeiben dolgozzon. A három, egyenként 10-10 fős kiutazás már lezajlott, mostanra az eredmények összegzése és a bemutatása maradt.Ezt szolgálta a mai projektzáró rendezvény is, amire meghívtuk a fenntartó Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum és Győr város képviselőit. Végül megtisztelt bennünket jelenlétével Gede Eszter a Győri Műszaki Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Gyarmathy Orsolya, Győr Megyei Jogú Város városmarketingért felelős szakreferense. Délelőtt folyamán kiállítást nyitottunk meg az elmúlt két év Erfurtban készült fényképeiből, majd a 10.I osztály tanulói hallgathattak meg 2 előadást. Először Nagyszokolyai Máté projekt-koordinátor mesélt a szakképzési mobilitás lényegéről, elvárásairól, lehetőségeiről, majd Gyarmathy Orsolya mutatta be Győr testvérvárosi kapcsolatait. A 10.I osztály tanulói jövőre bekerülhetnek a résztvevők közé, ezért érthető volt a feszült figyelem.

1.kep erasmus

3.kep erasmus

A program harmadik órájában Dr. Tar Attila Szilárd projekt-koordinátor foglalta össze a projekt lényegét, ezt követően pedig három résztvevő gyakornok, Szalai Kinga, Horváth Eszter és Polgár Vivien tartottak élménybeszámolót. A meghívott vendégeink és az iskola vezetősége örömmel és büszkeséggel hallgatta, hogyan álltak helyt a krúdysok Német-országban. 

5.kep erasmusEzután került sor a programhoz illő ebédre: Sátor László kollégánk, mesterszakács türingiai menüsort készített a vendégek és a projekt résztvevői számára. A felszolgálásban Kálló László és tanítványai segítettek.

4.kep erasmus7.kep erasmus8.kep erasmus

Az előadások során elhangzott: 2010 óta immár több, mint 120 krúdys tanuló jutott ki az Erasmus+ (régi nevén Leonardo da Vinci) projekt keretében Erfurtba 4-8 hetes szakmai gyakorlatra. Ide nem számoltuk a később visszatérőket, a nyári gyakorlatra egyénileg kiutazókat és azokat, akik egy teljes tanévet kint töltöttek. Összességében elmondhatjuk, hogy az elmúlt 10 évben nagyon intenzívvé vált Győr és Erfurt kapcsolata, és reméljük, ez még sokáig így is marad.        Lejegyezte: Dr. Tar Attila Szilárd

 vissza

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok