Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
Szakmák Éjszakája 2019. április 12.

#krúdysvoltam#krúdysvagyok#krúdysleszek

Élménybeszámoló – 2015. június-július

2015Németországi kalandunk 2015. június 28-án indult Erfurtba, egy hónapra.

Sok újdonságot láttunk, tanultunk, pl. megtanultunk tízen egy lakásban élni, segíteni egymást. Ezt az egy hónapot körülbelül félévnyi felkészülés előzte meg. Először kiválogatták azt a tíz szerencsés diákot, akik élhettek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. Mindenki boldog volt, mikor kihirdették a végső névsortEzt egy pszichológiai, egy gyakorlati, egy nyelvi és egy helytörténeti/kulturális felkészítés követte, melyeknek célja az volt, hogy kiérkezésünk pillanatában is már olyan érzésünk legyen, mintha már ismernénk a várost. Ezt csak erősíteni tudtuk az elkövetkező egy hónapban.

A hosszú út után kíváncsian foglaltuk el a szállást, mindenki berendezkedett, aztán sétáltunk egyet a környéken, majd este beszélgettünk. Másnap a munkahelyek felfedezését tűztük ki célul. Nagyon izgultam, mikor a Louisiana étterem elé értünk. Kicsit féltem is, hogy milyenek lesznek az emberek, de amikor beléptünk, egy nagyon jó stílusú étterem várt bennünket tele mosolygó pincérekkel. Az összes kollégánk nagyon megértő volt, ez alatt az egy hónap alatt végig. Mindenben segítettek minket, tényleg a fejlődésünk volt a cél.

A szabadnapjaink mindig hétfőn és kedden voltak. Ekkor szerveztük a közös programokat. A modern város megtartotta régi értékeit. Elsők között néztük meg Erfurt szimbólumát, a Severi templomot és a Mária Dómot. Szakmánkhoz kapcsolódó boltokat is felkerestünk, mint például egy Gourmet boltot és a Mustár Múzeumot. Emellett voltunk állatkertben, a terror házában, a természettudományi múzeumban, és az Aquariumot is megnéztük. Ellátogattunk Buchenwaldba, ami mindenkit megrázott, ezután Weimart és Jénát jártuk be. Olyan élményeket és tapasztalatokat szerezhettünk, ami nem adódik meg mindenkinek és jó volt benne lenni ebben a csapatban és ilyen szép helyekre eljutni. A hónap vége hamar eljött, a csapatunk nagyon összerázódott ebben a kis időben. Most, hogy elkezdődött az iskola és újra látjuk egymást, mosolyogva idézzük fel a közös élményeket.

Hegedűs Mónika

Képek a galériában

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok