Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

#krúdysvoltam#krúdysvagyok#krúdysleszek

A Győri Nemzeti Színház nagylelkű meghívására iskolánk diákjai is részt vehettek Csehov: Sirály című darabjának diákelőadásán. Az orosz klasszikus kötelező olvasmány a 11. évfolyamon, így nagyon hasznosnak bizonyult a diákok érettségire való felkészüléséhez az előadás utáni beszélgetés is az alkotókkal, szereplőkkel. Köszönjük a lehetőséget, mellyel városunk színháza évek óta támogatja diákjainkat. És most lássuk, hogyan látták az előadást a 9. I-sek:

gyori nemzeti

Győr Plusz beszámolója

Csehov - Sirály, kilencedikes szemmel

Vegyes érzelmekkel léptünk be a színház nézőterébe, hogy megnézzük a híres Csehov-drámát. Körbetekintve főleg 11. és 12. osztályosok vettek minket körül, akik rendelkeztek a művel kapcsolatban némi előismerettel, számunkra azonban mondhatni minden zsákbamacska volt. Az első felvonás végeztével őszintén szólva nem voltunk biztosak benne, hogy ez az a mű, amiről már annyi negatív kritikát hallottunk. Ami furcsaság volt számunkra, hogy inkább láttuk a művet egy vígjátéknak mint valami vontatott és szomorú témájú drámának. Amikor a színpad elsötétült, a nézők csendben körbenéztek, hogy most komolyan ez a vége? Így lett vége? Nem akartunk hinni a szemünknek. Ezért is örültünk, miután a rendező egy kicsit segített belátni a kulisszák mögé és megértette velünk, hogy miért így épült fel az előadás és miért így ért véget. Mindent összevetve a mű mély nyomot hagyott bennünk és örülünk, hogy mi voltunk azok a szerencsések, akik lehetőséget kaptunk ennek a színdarabnak a megtekintésére. Ezúton is köszönjük a jegyeket!  

Horváth Lilla, Lenchés Katalin 9. I osztály

25841C2B 03CB 4CF4 8547 D5DEB9B23A7D

Az előadáson szakgimnáziumi és gimnáziumi osztályainkból egyaránt vehettek részt diákok: 11. J, 11. R, 11. H, 11. I, 11. A, 11. K és a 9. I.

vissza

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok